Veszprémi Szikla Légvédelmi Központ

A Szent Jobb Óvóhelye – a Veszprémi Szikla Légvédelmi Központ

 

A katonai bunkerek szerelmeseinek egy nap valódi aranybánya lehet a Veszprémben található Szikla Légvédelmi Központ – és nem csak azért, mert a II. Világháború alatt valódi kincseket őriztek itt. Ez az objektum a legtöbb elhagyatott,  vagy látogatható társától eltérően a mai napig működik. Emiatt természetesen szigorúan őrzött és nem is látogatható, a leglelkesebb érdeklődők is csak a bejáratig juthatnak. Ha azonban az itt működő szolgálat egyszer átkerülne egy másik helyszínre, a veszprémi Szikla rögtön az ország egyik legérdekesebb katonai látványosságává válna!

 

IMG 20250222 075058

 

Föld alatti bunker az állami kincseknek

 

Az MH (Magyar Honvédség) Légi Vezetési és Irányítási Központ, helyieknek csak a Szikla, nem csak abban különbözik a többi régi bunkertől, hogy jelenleg is aktív. A legtöbb óvóhelyet az egyes intézmények, hatóságok, esetleg a civilek megóvásának érdekében alakították ki a II. Világháború során, valamint később, a hidegháború idején. Ezt a körülbelül 6000 négyzetméteres veszprémi létesítményt azonban nem kizárólag emberéletek megvédésére tervezték, fontos funkciója volt az állami kincsek biztonságba helyezése is. A Nemzeti Bank kifejezetten ebből a célból építette az objektumot 1937- 1940- ig, ami végül be is teljesítette ezt a küldetést. 1944-ben hónapokon keresztül itt tárolták a Szent Jobbot és a Szent Koronát, de az ereklyékkel együtt az állami aranytartalék egy részét is ide menekítették. Ennek természetesen az volt a célja, hogy az esetleges bombatámadások során ezek a kincsek megmeneküljenek, bármekkora pusztítás is történne a felszínen. A bunker a kincsek mellett akár 4 000 embert is be tudott fogadni, sőt 1945-ben rövid ideig még egy kórház is üzemelt odabent.

 

IMG 20250222 074919

A Veszprémi Szikla Légvédelmi Központ a XXI. században

 

A veszprémi Szikla azon kevés föld alatti katonai bunkerek közé tartozik, amelyeket a háború után sem hagytak el, sőt, a mai napig aktív használatban vannak. A Jókai utcában sétálva a bejáratot még meg lehet közelíteni, itt egy emléktábla jelzi, hogy a Szent Jobb és a Szent Korona egykori óvóhelyénél járunk. Ennél beljebb azonban a civilek már nem juthatnak, az egész terület szigorúan őrzött, és csak az arra jogosultak léphetnek be. Itt működik ugyanis a hatvanas évek óta az állam legnagyobb légvédelmi központja: az egész ország légterét innen figyelik, a légierő gépeit innen irányítják, és a NATO szövetségesekkel is tartják a kapcsolatot. 

A veszprémi Szikla Légvédelmi Központ 21 méter mélyen van el a föld alatt, és még mindig kiválóan alkalmas rá, hogy a legrosszabb körülmények között is működni tudjon. A nyolcvanas évek óta atombunkerként is funkcionál, de arra is fel van készítve, hogy az egész országot érintő áramkimaradás idején is működni tudjon. Remélhetőleg sosem kell megtudnunk, hogy a vészforgatókönyvek mennyire lennének hatékonyak, az azonban biztosnak tűnik, hogy a veszprémi Szikla turisztikai látogatására még hosszú évekig várnunk kell – ha egyáltalán valaha lehetséges lesz. 

IMG 20250222 074830

Tartalom

Értesítés

Ha szeretnél a magyarországi, vagy külföldi bunkerekről információt kapni, vagy mások elöl elzárt bunkerekben túrázni, akkor add meg a neved, és email címed, és értesítünk a lehetőségekről!

GDPR*
© 2025 Minden jog fenntartva

Értesítés

Ha szeretnél a magyarországi, vagy külföldi bunkerekről információt kapni, vagy mások elöl elzárt bunkerekben túrázni, akkor add meg a neved, és email címed, és értesítünk a lehetőségekről!

GDPR*