Ha érdekel a magyar történelem rejtélyes zuga, akkor a veszprémi Benedek- hegyi óvóhely igazi időutazás lehet számodra. Tudtad, hogy ebben a titokzatos földalatti létesítményben rejtették el a Szent Koronát még 1944-ben? Sőt, nem csak a koronázási ékszereket, hanem az ország aranytartalékát is itt őrizték! De mi tette ezt a helyet annyira különlegessé? Ebben a cikkben többek között erre is választ adunk!
Veszprém utcáján haladva talán észre sem veszed, hogy egy rendkívül jelentőségteljes létesítmény mellett haladtál el. A Benedek- hegyi óvóhely egy szinte láthatatlan óvóhely.
Még a Szent Korona is ide „bújt el”
A Szikla bunker különleges helyet foglal el a magyar történelemben, hiszen 1944 végén ide menekítették a Szent Koronát, hogy megvédjék a háborús fenyegetésektől. Ahogy a frontvonalak közeledtek, a koronázási ékszereket, köztük a magyar királyok legszentebb jelképét itt rejtették el a nyilasok a föld mélyében.
Erre a kis Dolomit rögre már az őskorban is felfigyeltek, ezt bizonyítják az itt talált neolit, és bronzkori leletek, és a honfoglaló őseink feltárt temetkezési helye.
A XIII. században kapta a Szent Benedek sziklája nevet, és a hegy tetején egy kis kápolna is állt. Szent Benedek bencés szerzetes volt, ő találta ki az ún. Regulákat, mely a hívő emberek követendő életvitelének szabályai voltak.
1680- ban Semptsey Ferenc nagyvázsonyi vice- kapitányt a mai kereszt helyén álló kriptába temették el. Ezt Laczkó Dezső régész tárta fel.
A mai Vár, és a a Benedek hegyet egykoron egy árok választotta el, ami aztán feltöltődött. A török időkben innen lőtték a várat.
A 30 m magas szikla tetején egy kőkeresztet állítottak a török csatában elhunytaknak.
1899- ben a Szépítő Egylet fenyőkkel, és más növényekkel ültette be a hegyet, és vízvezetékét építettek a hegyre. Meggyűlt a bajuk a helyi birkalegeltetőkkel, akiket később 1918- ban ki is tiltottak innen., a hely növényvilága védelem alá került.
A kinyúló sziklaszirt része sajnos az öngyilkosok kedvenc helye lett.
1904- ben egy kőkeresztet állítottak a hegytetőre, az ásatások után.
1958- ban a KISZ társadalmi munkában megszépítette a hegyet.
1959- ben a lépcsős várfeljáró megújul.
Filmforgatások helye: Jancsó Miklós: Fényes Szelek, és s Sobri film forgatása.
2004- ben felújítják e keresztet.
1944- ben a városvezetés a háború miatt óvóhely kialakításra ezt a helyet találta megfelelőnek, de fúrószerkezet hiánya miatt csak később kezdték el. Bányászati módszerekkel 2 hónap alatt elkészült az óvóhely.
Az óvóhelyet Márföldi Aladár tervezte.
200 ember tudott benne ágyakon aludni, de 2000 ember lelt itt menedéket a háborús időkben.
Az óvóhelynek 3 bejárata van. Egy a főbejárat, és másik kettő a hegy túloldalán jön ki, amelyek jelenleg lezárva vannak, mert magánterületre nyílnak. A tervek szerint a háború után útrövídítők lettek volna, de ez nem valósult meg.
A hegy a háborúban bombatalálatokat is kapott, és a kereszt is elpusztult.
1945-ben a koronát is őrizték itt.
1950 után a gazdátlan óvóhely romlásnak indult.
1984- ben A HATESZ egyesület, és a városvezetés megegyezik arról, hogy emlékhely lesz.
Jelenleg alkalmanként a HATESZ tart itt előadásokat, idegenvezetéseket.
Az óvóhelyen kiépített villanyvilágítás van, ami jelenleg aggregátorról működik. Bent a wc- k el voltak választva egymástól, ezeket a riadó elmúltával ürítették.
Bár maga a Szikla nem, vagy csak nagyon ritkán látogatható, de ha erre jársz, érdemes beizzítani a combizmaidat és fellépcsőzni a vezetési pontnak otthont adó Benedek-hegy tetejére. Tetejéről a veszprémi Várnegyeden, a Veszprém völgyön és a Bakonyon legeltetheted a szemed, miközben a lábaid alatt a ma is élő történelem húzódik meg.
És van itt még egy a mai napig működő, máig titkos létesítmény az ún. Szikla, amely jelenleg is a sziklába vájt légvédelmi NATO támaszpont, többszintes bunker. Innen vigyázza a katonaság Magyarország légterét!
2002-2005 között felújításon és korszerűsítésen esett át, és még ma is az ország légterének megfigyelésében és védelmében, sőt, összekötő szerepet játszik a szövetséges országok között. Ez a külsőre csendes és jelentéktelen épület valójában 2024-ben fontos stratégiai pont, éppen ezért csak ritkán és különleges feltételek mellett látogatható.