A Kőbányai pincerendszer
Nem is gondolná az ember, hogy több mint 30 km hatalmas sziklajárat fekszik Kőbányán az épületek, és utcák alatt. Az ide való lejutás csak keveseknek adatik meg. A kőbányai pincerendszerben néha több tízezren leltek menedéket…
Általános információk:
Megközelítés: A bejárat a X. Bánya u. 37. alatt található, ami egyben teherautós bejárat is.
Hőmérséklet: 12- 14 fok
Túra útvonala: kb. 2- 3 km
Túra ideje: kb. 2 óra
Szükséges felszerelés: pulóver, javasolt a zseblámpa (bár végig kivilágított)
A pincerendszer látogatása csak nagyon ritkán lehetséges. Nincsenek állandó vezetett túrák sajnos. Hasznosítása jelenleg nem megoldott…
Az egész rendszer hossza köze 30 km, ami 180. 000 nm. A legnagyobb rész 144. 000 nm a Kőbányai vagyonkezelőhöz tartozik, kisebb része a 33. 000 nm a Dreher Sörgyáré. Több kisebb egység más magánszemélyeké, vagy vállalkozásé.
5 mélyudvaron lehet megközelíteni autóval, és számtalan gyalogos kijárattal, és légaknával rendelkezik.
Az éves fenntartása a kőbányai pincerendszernek kb. 100 millió Ft.
Évente ellenőrzik kopogódással a bányászok a járatok állapotát, és azokat jelöléssel látják el. Ahol szükséges, ott megerősítik, vagy a hulló anyagok ellen védőhálót szerelnek fel.
Kőzete:
A Pannon tenger üledékéből összeállt miocén korú szarmata mészkő.
Története:
1244- ben IV. Béla király engedélyt adott a mészkőbányászatra. Az itt található mészkő könnyen fűrészelhető, és vágható volt. Lefűrészelték a megfelelő minőségű darabokat, majd fa énekeket vertek bele, ezt vízzel nedvesítették, és az ék dagadása lefeszítette a követ. Az itt található mészkő jó minőségű volt, és fagytűrő, ezért kedvelt alapanyag volt, főképp az 1238- as árvíz után.
Ebből készültek az Lánchíd pilonjai, az Operaház, a Halászbástya, az MTA épülete, az Alagút, a Mátyástemplom, Margit híd pilonjai, és a Citadella.
A járatokat annyira szélesítették, hogy szekérrel járható legyen.
Az időjárási viszontagságok miatt a mészkő porózussá vált, így elkezdték az ellenállóbb sütői mészkövet használni.
1870- től a technológia fejlődésével a mészkő háttérbe szorult, mivel megjelent a tégla. Másrészt a kitermelése sem volt veszélytelen, így 1890- ben betiltották a bányászatát.
1797- től a szőlőtermelők, és borászok pincékké kezdték alakítani, akik jeget, és élelmiszert is tároltak itt. Ideális volt a 10- 14 fok hőmérséklet. A terület felszíni része agyagos volt, ami kedvezett a szőlőtermesztésnek. Mivel ekkor ez a város széle volt, így mentesültek a 3%- os fogyasztási adó alól.
Megjelentek a serfőző gyárak is. A legelső a Kőbányai Serfőző Társaság volt Schmidt Péter vezetésével 1844- ben. A sör erjesztését a járatokban végezte, és a karsztvizet a sörhöz használta.
1862- ben Dreher Antal vette meg a területet, így alakult a Dreher Sörgyár. 1863- ban bővítették a létesítményt. A pincéket az árpa csíráztatására használták a 10. 000 nm- es területet. Csöveken keresztül juttatták le az anyagot, majd egy hálós szerkezeten szárították. Több mint 600 kádban erjesztették a malátát.
A járatokat a sörgyártás igényei szerint bővítették, így a 6- 8 m mélyről 10- 15 m mély járatokká alakították. 1873- ig tartott a bővítés. Ekkor már bizonyos helyeken meghaladta a 30m- t is. A szállítást 5 mélylejárón keresztül oldották meg. A legalsó szintekről szivattyúzták a karsztvizet a sörgyártáshoz, ami több mint 1 millió liter volt.
Sajnos a XIX. század végére a filoxéra miatt majdnem teljesen kipusztultak a szőlők, így visszaesett a termelés, ezt nehezítette az első világháború, a fogyasztás is jelentősen visszaesett. Megszűnt a termelés.
1923- ban kezdődött újra. 32. 000 nm területet hasznosítottak csíráztatásra. Az árpát már silóban tárolták. Újabb üzemekkel bővítették az épületeket, így már Likőrgyártás, és tejüzem is épült. Megalakult a Dreher Maul Csokoládégyár,.
1944- ben a németek a Dunai Repülőgépgyárat ide költöztették a járatokba, ahol a forgácsoló üzemek, és az alkatrészgyártók működtek. Repülőgép motorokat szereltek össze a Messerschmidt Me109 vadászgépekhez, emiatt a szellőztető rendszer átalakították, hogy biztosítva legyen a 21 fok hőmérséklet. Ide került a Weiss Manfred Repülő- és Motorgyár Rt. is. Ők DB- 650D repülőgép motorokat, és 109 G-10, G14 vadászgépeket gyártottak. A szovjetek előrejutásával egy ütemben az üzemet, és a munkásokat Németországba telepítették.
Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. is ide telepítette a gépsora egy részét, hogy a rádiócsöveket gyártsanak, de a gyártás végül el sem kezdődött. A géppark jelentős részét elfalazták, ami így megmenekült az oroszok elöl.
Kialakítottak egy óvóhely is, ami nem a köznépé, hanem a kiváltságosoké lehetett. Saját levegő szűrő berendezéssel. kb. 100 fő részére. Bomba és gázbiztos volt. A mellékhelyiségek Tőzeg wc-k voltak. A szennyvíz folyékony része egy szellőzőcsövön elpárogott, a szilárd részeket a tőzeg felszívta.
A pincerendszer más részein 10. 000 ember bújt meg.
Vészkijárat
Óvóhely bejárat
Áramfejlesztő kerékpár
Szűrűrendszer
Óvóhely főfolyosó
1948- ban államosították a pincerendszert, és a sörgyárat. A pincerendszer több helyen beomlott, és mivel nem szivattyúztak a lenti részek víz alá kerültek, ahogy ma is állnak.
1949- dől az állami intézményeknek kerestek óvóhelyet, de a Kőbányai pincerendszert végül elvették, mert a szellőztetés, és a megfelelő födém kialakítása nagyon drága lett volna. Ekkor kezdett épülni a Rákosi F4 bunker is.
1956- jól a Szőlészeti Kutatóintézet használta bor tárolásra.
1969- ben a központi Élelmiszeripari Kutató Intézet Kisérleti Besugárzó Intézete is beköltözött. Növénytárolásra használták, és a besugárzott élelmiszerek előállítását, és forgalmazását tesztelték.
1993- ban privatizálták újra a pincerendszert. Egy része a Dreher Sörgyár tulajdonába került vissza (Ez a nagyközönség számára jelenleg nem látogatható.), másik nagyobb része a Kőbányai Önkormányzaté lett.
A Dreher Maul Csokoládégyárból Budapesti Keksz, és Ostyagyár, majd Dunai Csokoládégyár lett, ahol a népszerű parány, tiszakavics, dunakavics, és macskanyelv készültek 1993- ig. Megvette a Bonbonetti, majd nem sokkal később bezárt.
2004- ig gombatermesztésre használták.
Jelenleg az Önkormányzati rész kihasználatlanul áll. Néha filmet forgatnak, és búvártúrákra adják ki egyes részeit. Évente rendeznek itt futó-, és kerékpárversenyt.
A Törley pincészet termelése ma is zajlik egy részében, néha látogatható is.
Túraútvonal:
A Bánya utcai teherbejáraton hirtelen leesik az állunk a hatalmas méretek miatt. Egy térkép van a falon, ami bemutatja a rendszer ezen részét. A kék részek a vízzel telt részek, kutak. A narancssárga szín a többszintes malátaszárítókat jelzi.
A túra során vaslépcsőkön jutunk fel egy nagy víztározó medence tetejéhez:
Három kápolna található lent, melyet a bányászok is használtak. Ebből egy Kápolna esik a túraútvonalba, az elmesélések szerint mindenféle vallás itt imádkozott a háború alatt:
Egy rács kapuhoz érkezünk, mely az alsóbb szintekre visz, de sajnos víz alatt van. Mióta a vizet nem szivattyúzzák áll a víz. Különlegessége egy hosszú lefelé vezető 15 m- es csigalépcső, és a lent hagyott tárgyak…
A búvárok és az állami, és egyesület mentőszervezetek tartják itt búvárgyakorlataikat. A víz kristálytiszta, de csak látszólag. Sajnos a befolyó ízek elszennyezték, így már a sörgyártásra, ivásra alkalmatlan.
A kijárat vaslépcsőn keresztül a Dréher villa kertjébe.
A kissé lepusztult Dreher villa is megnézhető, ami 1856- ban épült. Később munkásőr bázis volt. Jelenleg Önkormányzati tulajdon. Pénz hiányában csak a legszükségesebb javításokat végzik el. Legutóbb a tető volt cserélve. A szobákban csak a régi különböző stílusú kandallók láthatók.
Ennél érdekesebb a pince, ahol még eredeti a konyhai tűzhely, és a gépesített fűtési rendszer.
Saját óvóhelye is volt menekülőaknával a felszínre.
Forrás: Titkos bunkerek- Erdélyi Szalon Kiadó Kft.